IT szolgáltatásaink
Ebben a menüpontban a vállalati IT- és szoftverüzemeltetéshez kapcsolódó szolgáltatásainkat találja egy helyen.
Az előzetes igényfelmérés fő célja, hogy megállapítsuk érdeklődő ügyfeleink elvárásait, és azok alapján ERP rendszereink alkalmazhatóságát.
Partnereink üzleti folyamatainak pontos megismerése az egyik legfontosabb feladat a közös munka kezdetén. Ezért már a kapcsolatfelvételt követően azon dolgozunk, hogy a lehető legalaposabban megismerjük vállalata működését.
Az előzetes igényfelmérés eredményei alapján, még a programfejlesztés megrendelését megelőzően, minden esetben egy részletes Üzleti Folyamat Felmérés történik, amelynek eredménye a PROGEN által készített követelményspecifikáció lesz.
Meggyőződésünk, hogy egy vállalatirányítási rendszer bevezetése minden cég életében egy olyan meghatározó feladat, amely a jövőbeli sikerek záloga lehet. A hosszú távú, mindkét fél számára sikeres együttműködés alapja a program jól átgondolt, precíz bevezetése.
Vállalatirányítási rendszereink bevezetése a hosszú éves tapasztalataink alapján kidolgozott és jól bevált, egyedi módszertan, valamint a részletes követelményspecifikáció alapján zajlik.
A bevezetés során az alábbi feladatokat végezzük el:
Kollégáink elvégzik az integrált vállalatirányítási szoftver és a szükséges MS SQL adatbáziskezelő rendszer telepítését a szerveren, illetve valamennyi munkaállomáson. Hosztolt rendszerek esetében az üzembehelyezés a PROGEN Kft. által üzemeltetett szerveren történik.
A paraméterezési munka során a követelményspecifikációban meghatározottak szerint állítjuk be az üzleti folyamatokat. A fő funkciók (pl.: vevőszámla bevitel funkció) működését külön-külön vezérlő funkciókkal lehet szabályozni (pl.: vevőszámla paraméter funkció) a felhasználói felületről. Itt állítjuk be azokat az automatizmusokat, amelyek a felhasználók mindennapjait megkönnyítik.
Az egyeztetett felhasználói jogosultságok alapján beállítjuk a jogosultsági szinteket, és elkészítjük a felhasználói menüket.
Ügyfelünk korábban használt rendszereiben tárolt adatait átkonvertáljuk az integrált vállalatirányítási rendszerbe.
Valamennyi ügyfelünk számára teljesen testre szabjuk a rendszert. Az esetlegesen felmerült fejlesztési igényeket rögzítjük, amely alapján elvégezzük a szükséges fejlesztéseket. Az elkészült rendszert tesztelés után adjuk át kipróbálásra. A próbaüzem során felmerülő további módosítási igények alapján véglegesítjük a fejlesztéseket.
A bevezetési folyamat fontos része a végfelhasználók oktatása. Az oktatás keretében megismertetjük a vállalatirányítási rendszer általános, alapvető összefüggéseit, működési logikáját. Ezt követően bemutatjuk a paraméterezés során beállított automatikus folyamatokat, illetve a részletes felhasználói feladatokat. A gyakorlásra napi feladatokat és erre kialakított tesztfelületet hozunk létre.
Az oktatás végén a munkatársai tudását különféle tesztfeladatok segítségével ellenőrizzük.
A próbanap során ERP tanácsadóink a helyszínen segítik a telepített program végső beállításainak ellenőrzését.
Sikeres Próbanapot követően a rendszer éles indításra készen áll.
A rendszer éles indításakor a helyszínen és a központból is segítjük a felhasználókat. Biztosítjuk a telephelyek munkájának zökkenőmentes folytonosságát. Munkánk során felkészítjük a Partnereink által kijelölt kulcsfelhasználókat az esetlegesen felmerülő problémák elhárítására.
Partnereinket a bevezetést követően sem hagyjuk magukra. Központi Tanácsadó Szolgálatunk általános terméktámogatással és egyedi ERP tanácsadói szolgáltatásokkal is állnak rendelkézésükre munkaidőben telefonon vagy online. A Terméktámogatási Szolgáltatás igénybevételére szerződött Partnereink az alábbi szolgáltatásokat vehetik igénybe:
A frissített programverziókat a weboldalunkon található Partnerközponton keresztül tudják letölteni. Így minden ügyfelünk folyamatosan megújuló, naprakész vállalatirányítási rendszert használ. Felhasználóink a letölthető módosítási tájékoztatókból és a rendszeresen küldött hírlevelekből értesülhetnek az aktuális újdonságokról, frissítésekről.
Vállaljuk, hogy a jogszabályok megváltozása esetén rendszereink működését úgy frissítjük, hogy azok mindig naprakészen megfeleljenek a hivatalos szabályozásnak. Ez az automatikus programmódosítás csak azokra a jogszabályokra vonatkozik, amelyek a program megvásárlásakor a rendszer részét képezték.
Központi Tanácsadó Szolgálatunk munkatársai a vállalatirányítási rendszerek működésével kapcsolatos kérdésekben munkaidőben állnak rendelkezésére. A szolgáltatás keretében a program használatával kapcsolatosan felmerült rövid kérdésekre tudnak választ kapni, maximum 15 perc/alkalom időtartamban, az alábbi témákban:
Iratkozzon fel Hírlevél szolgáltatásunkra, hiszen így mindig első kézből értesülhet a verziófrissítések megjelenéséről, az esetleges jogszabályi változásokról, illetve különféle oktatásainkról, képzéseinkről.
Magasan képzett, tapasztalt ERP tanácsadó kollégáinkkal állunk meglévő ügyfeleink rendelkezésére, hogy a menet közben felmerülő ügyvitel-szervezési feladatok, a megváltozott üzleti folyamatok, vagy az új folyamatok felmérése kapcsán is a legmagasabb szintű szolgáltatást tudjuk nyújtani!
Ezen feladatok során is a normál bevezetési projekt lépéseit követjük:
További tanácsadói és támogatási szolgáltatásaink:
A vállalatirányítási rendszer telepítése, üzembe helyezése, frissítése során esetlegesen felmerülő problémákat szakszerűen megoldjuk. A működéshez szükséges beállításokat elvégezzük.
Költséghatékonyan biztosítunk további csoportos oktatásokat és továbbképzéseket, hogy munkatársai mindig naprakész tudással rendelkezzenek a rendszer használatáról.
Igény esetén a vállalatirányítási rendszer adatmentési folyamatait is kialakítjuk, működését ellenőrizzük. Egy esetleges adatvesztés esetén kármentést végzünk. Eseti vagy rendszeres módon adatimportálást vagy adatexportálást is vállalunk.
Kialakítjuk és összehangoljuk a munkájához szükséges adatkapcsolati rendszereket (ÁNYK, MS Office, EDI, webáruház, stb) is.
Ügyfeleink részére költséghatékony módon csoportos oktatásokat és továbbképzéseket tartunk. A képzések témakörei a vállalatirányítási rendszerek által kiszolgált üzleti területeket érintik, haladó vagy kezdő felhasználók számára összeállítva. Az oktatás tartalmazza a jogszabályváltozásokkal kapcsolatos tudnivalókat és az adott területet érintő új fejlesztéseket is. Számítógépekkel felszerelt oktatótermünkben a résztvevők azonnal kipróbálhatják a hallottakat. Online oktatás esetén a tananyagot írásban és felvételről egyaránt a hallgatók rendelkezésére bocsátjuk. Az oktatásokat magasan képzett és gyakorlattal rendelkező szakemberek tartják, hogy munkatársai mindig naprakész tudással rendelkezzenek a vállalatirányítási rendszer használatáról.
Informatikai tanácsadási szolgáltatásaink keretében kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy ügyfeleink igényeinek megfelelően a legmagasabb színvonalú IT-szolgáltatásokkal támogassuk programjaink bevezetését, stabil működtetését és üzemeltetését.
Block "340" not found